Munka-ötletek

A munka nélküli embereknek azt szokták mondani, indítsonak vállalkozást. A sikeres vállalkozás egyik alapfeltétele a jó ötlet. Ha olyan ötletet, munkalehetőséget keresel, amely szinte pénz nélkül elkezdhető, még akkor is, ha nincs semmilyen gazdaségi épületed, nincsenek munkagépeid, jó helyen jársz. Ha szeretnél olyan munkaötletről is olvasni, amelyek nem kerülnek fel a blogra, rendeld meg az Új vállalkozási ötletek e-mail levelet. A levél ingyenes. Mindössze annyira van szükség, hogy elküldesz egy levelet a címemre. A címem: miksa.beer@gmail.com. A tárgy mezőbe írd be: új munkaötletek.

2016. március 22., kedd

Sátorjavítás


Azt szokták mondani, manapság már nem divat a javítás: A javítószervizek is csak egyszerűen kicserélik a meghibásodott egységeket, ahelyett, hogy a hiba okainak felkutatására, a meghibásodott részek kijavítására törekednének. Ennek ellenére azokban a fejlett államokban, ahol a magas életszinvonal következményeként mindinkább elfogadott az az elv, hogy a tönkrement gép, felszerelés helyett újat vesznek az emberek és nem bíbelődnek azzal, hogy mestert keressenek a megjavítására, van olyan javítószolgálat amely jól megél, van elég munkája. Természetesen ezek a drágább termékek javítására szakosodtak. De nem csak a gépkocsijavítókra kell gondolni. Ilyen a sátorjavítás is.

Az emberek nem csak az ára miatt ragaszkodnak sokszor a sátrukhoz, hanem azért is, mert már megszokták a felállítását, lebontását, csomagolását. Egyszóval kényelmes és az életük részét képezi már.

Ez a munka igazán egyszerű, nincs szükség drága felszerelésre. Fontos az is, hogy a munka értékének csak nagyon kis részét képezi a munkához szükséges anyagok ára. 80-90 százalék a befektetett munka értéke. (Ezt igazán akkor tudjuk értékelni, ha tudjuk, hogy az élelmiszeriparban, vagy a textiliparban például sok ágazatban csak 10-30 százalék a munka részaránya és a sokak által kedvelt kereskedelben is jó esetben csak 40 százalék ez az arány.)

Ami a felszerelést illeti, kezdetnek elég, ha van nagyobb méretű tűnk, sátorvaráshoz nagy szakítószilárdságú cérna (a bőrműves ellátokban kapható), kis prés, amivel a szükséges lyukak kiesett aluminium karikáit pótolhatjuk. Használtat párezer forintért vehetünk, de a szerszámgyártó törökországi gyárak arról is gondoskodtak, hogy újat is vehetünk 10.000-20.000 forintért. Vagy akár a patentokat és textildíszeket felerősítő kis kéziprést alakíthatjuk át azzal, hogy egyszerűen elkészíttetünk egy lakatossal megfelelő pofákat és ezeket kicseréljük a kézi présen.

Persze, jó, ha van egy ipari varrógépünk, azzal meggyorsíthatjuk és megkönnyíthetjük a munkát, De nagyon sok sátorjavító, ponyvajavító, kárpitos ilyen varrógép nélkül kezdte a munkát.

Az elsődleges munka a sátrak, hállózsákok javítása. Ez a munka időszakos jellegű. A legtöbb munkád tavasszal, a kirándulóidény előtt lesz. Ezért nem árt meg a munkakört kibővíteni táskajavítással, autótakaró ponyva és tehergépkocsi ponyva javítással, esetleg üzletek árnyékolóponyváinak és a mind népszerűbb nagy méretű, olyan napernyők javításával, amelyeket a vandégkők teraszain szokás felállítani. De ugyanígy javíthatsz felfújható gumiágyat, strandpárnát, ővtáskát, halász- és vadászmellényt, felfújható, vagy textilanyagú csónakot is.


A vállalkozás fontos eleme a reklámozás. A legjobb és legolcsóbb reklám, ha sportegyesületeknél, evezős egyesületeknél, kiránduló csapatoknál hagysz reklám szórólapot. Jól működik a  népi szájhagyományok mintájára kialakult virusmarketing is. Adj speciális, aláírással, bélyegzővel ellátott névjegykártyát az ügyfeleidnek és utánna adj néhány százalék kedvezményt, vagy valamilyen megfelelő reklám-ajándéktárgyat azoknak, akik ezzel a névjegykártyával hozzád küldik a következő klienst. Persze az üzlet akkor működik jól, ha az új kliens is kap valamit. Erre a legjobb az árengedmény. 

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide írhatod a véleményedet. Előre is köszönöm.